1980-ban, Május elsején világra jött egy lány, Magyarországon.
A neve Kiss Judit lett, hosszas gondolkodás után.
Gyönyörű szőke haja volt. Káprázatosan csillogott minden reggel, mikor az első napsugarak is besütöttek az ablak üvegén.
A szem színe megállapíthatatlan volt. Folyton változott. Hol barna, hol sárgás, hol zöld vagy éppen kék. Hangulatátol függöt.
Az anyja már születésétöl fogva tudta, hogy nagy dolgokra hívatott a lánya, és, hogy valami féle mágikus erővel áldhatták meg.
Gyorsan felcseperedett, a szülők meglepetésére hamar kezdett beszélni, járni, nem úgy, mint a legtöbb gyerek.
Mikor be töltötte a 6. évét, a szüleinek gondjai akadtak a megélhetéssel, így el kellett költözniük, méghozzá angliába, London külvárosába. Hamar bele jöttek a nyelv tanúlgatásába, ahogy a kis lány is.
Judit szeretett kint élni. Gyönyörű ország volt.
Bár barátokra nem lelt, mert senki nem mert közeledni hozzá.
Valamiért féltek tőle, nem értette miért, bár nem is érdekelte. Megszokta a magányt, ami talán egy kicsit rosszul is érintette a lassan 11 éves lány lelkét, de ezt még magának sem akarta bevallani.
Judit szobája csodás volt. Nem épp egy lányos kis csinos szoba volt, de ő büszke volt rá.
Nem értette, hogy miért, de hatalmas rajongást érzett a zöld szín, a kígyók, a mágia és a könyvek iránt. Nem hitte, hogy van közöttük össze függés, de minden esetre nem is foglalkozott vele.
1991, május elseje reggel volt, amikor is a fehér-szőke lány, kiugrott az ágyból, mivel tudta, hogy nagy nap van. Méghozzá a születésnapja.
Mikor le ért a földszintre, megpillantotta szüleit, ahogy a kandalló melletti barna bőr fotelben olvasnak közösen egy levelet.
Az apja arcán rémültség látszott, ami pedig keveredett elég sok meglepettséggel. Apjának fekete haja volt, sötét barna szeme, izmos teste. Körülbelül 190cm magas lehetett, de ezt a szőke lányka sosem tudta biztosan, hisz sosem érdeklődött e felől, csak annyit tudott, hogy borzasztóan magas.
Az anyja bársonyos arcán egy könnycsepp folyt le, de az örömtől.
Mindig is tudta, hogy lánya sokra hívatott, és elképeztően büszke rá. Ami a nőt illeti, göndör szőke haja volt, bár sötétebb, mint lányáé, mégis szinte ugyan olyan. Vékony nő volt, felettébb csinos, kerek idomokkal. Fantasztikus zöld szempárral született, ami sok férfit elcsábított akár egy pillantással.
Judit fél percig állt a lépcső előtt, ám de a kíváncsisága felülkerekedett a türelmén, így egyre csak közeledett a szüleihez, majd észre vették őt.
- Szia kincsem, na hogy aludt az én 11 éves nagy lányom? - tette fel a kérdés Flóra, mert ugye bár így hívták a nőt, miközben a levelet a dohányzó asztalra helyezett.
- Jól, de mi az a levél? - tért a lényegre a gyönyörű szőke lány.
- Igen, ezt meg kell beszélnünk, igaz Péter? - nézett a férjére a nő. – ülj le drágám.
- Rendben... - válaszolta bizonytalanúl Judit. Nem tudta mi folyik itt, de érezte, hogy valami nincsen rendben.
- Szóval drágám, - kezdte az apa – azt hiszem, boszorkány vagy. Ez annyit jelent, hogy varázs erőd van, ami nekünk nincsen.. Nem tudom mi ez, de az apám is ez volt, sajnos én nem örököltem ezt.
- Oké, jó poén volt, – nevetett a lány - na akkor elmondanátok mi ez az egész?...
*Szerzői megjegyzés: -Tudom, hogy elég rövidre sikeredett, és ez igazából direkt van. Ami azt illeti, ez az első ilyen sztoris blogom aminek látom a jövőjét. Eddig nem sok dolog bontakozott ki, de, ha a többi fejezet is fel kerül, hamar rá fogtok jönni a dolgokra. Igyekszem ennél hosszabbra írni majd a fejezeteket.
A neve Kiss Judit lett, hosszas gondolkodás után.
Gyönyörű szőke haja volt. Káprázatosan csillogott minden reggel, mikor az első napsugarak is besütöttek az ablak üvegén.
A szem színe megállapíthatatlan volt. Folyton változott. Hol barna, hol sárgás, hol zöld vagy éppen kék. Hangulatátol függöt.
Az anyja már születésétöl fogva tudta, hogy nagy dolgokra hívatott a lánya, és, hogy valami féle mágikus erővel áldhatták meg.
Gyorsan felcseperedett, a szülők meglepetésére hamar kezdett beszélni, járni, nem úgy, mint a legtöbb gyerek.
Mikor be töltötte a 6. évét, a szüleinek gondjai akadtak a megélhetéssel, így el kellett költözniük, méghozzá angliába, London külvárosába. Hamar bele jöttek a nyelv tanúlgatásába, ahogy a kis lány is.
Judit szeretett kint élni. Gyönyörű ország volt.
Bár barátokra nem lelt, mert senki nem mert közeledni hozzá.
Valamiért féltek tőle, nem értette miért, bár nem is érdekelte. Megszokta a magányt, ami talán egy kicsit rosszul is érintette a lassan 11 éves lány lelkét, de ezt még magának sem akarta bevallani.
Judit szobája csodás volt. Nem épp egy lányos kis csinos szoba volt, de ő büszke volt rá.
Nem értette, hogy miért, de hatalmas rajongást érzett a zöld szín, a kígyók, a mágia és a könyvek iránt. Nem hitte, hogy van közöttük össze függés, de minden esetre nem is foglalkozott vele.
1991, május elseje reggel volt, amikor is a fehér-szőke lány, kiugrott az ágyból, mivel tudta, hogy nagy nap van. Méghozzá a születésnapja.
Mikor le ért a földszintre, megpillantotta szüleit, ahogy a kandalló melletti barna bőr fotelben olvasnak közösen egy levelet.
Az apja arcán rémültség látszott, ami pedig keveredett elég sok meglepettséggel. Apjának fekete haja volt, sötét barna szeme, izmos teste. Körülbelül 190cm magas lehetett, de ezt a szőke lányka sosem tudta biztosan, hisz sosem érdeklődött e felől, csak annyit tudott, hogy borzasztóan magas.
Az anyja bársonyos arcán egy könnycsepp folyt le, de az örömtől.
Mindig is tudta, hogy lánya sokra hívatott, és elképeztően büszke rá. Ami a nőt illeti, göndör szőke haja volt, bár sötétebb, mint lányáé, mégis szinte ugyan olyan. Vékony nő volt, felettébb csinos, kerek idomokkal. Fantasztikus zöld szempárral született, ami sok férfit elcsábított akár egy pillantással.
Judit fél percig állt a lépcső előtt, ám de a kíváncsisága felülkerekedett a türelmén, így egyre csak közeledett a szüleihez, majd észre vették őt.
- Szia kincsem, na hogy aludt az én 11 éves nagy lányom? - tette fel a kérdés Flóra, mert ugye bár így hívták a nőt, miközben a levelet a dohányzó asztalra helyezett.
- Jól, de mi az a levél? - tért a lényegre a gyönyörű szőke lány.
- Igen, ezt meg kell beszélnünk, igaz Péter? - nézett a férjére a nő. – ülj le drágám.
- Rendben... - válaszolta bizonytalanúl Judit. Nem tudta mi folyik itt, de érezte, hogy valami nincsen rendben.
- Szóval drágám, - kezdte az apa – azt hiszem, boszorkány vagy. Ez annyit jelent, hogy varázs erőd van, ami nekünk nincsen.. Nem tudom mi ez, de az apám is ez volt, sajnos én nem örököltem ezt.
- Oké, jó poén volt, – nevetett a lány - na akkor elmondanátok mi ez az egész?...
*Szerzői megjegyzés: -Tudom, hogy elég rövidre sikeredett, és ez igazából direkt van. Ami azt illeti, ez az első ilyen sztoris blogom aminek látom a jövőjét. Eddig nem sok dolog bontakozott ki, de, ha a többi fejezet is fel kerül, hamar rá fogtok jönni a dolgokra. Igyekszem ennél hosszabbra írni majd a fejezeteket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése